Free CSS Templates


Hét Vezér Aparmanhotel

Megosztás a Facebookon



A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól mindössze 20 m-re található feszített víztükrű medencékre néznek. A közvetlen kapcsolat által a gyógyfürdő összes létesítménye 1-2 percen belül elérhető, melynek szolgáltatásait a ház vendégei napközben korlátlan alkalommal vehetik igénybe. Apartmanhotelünk 2002-től működik, s a legutóbbi, 2007-ben megvalósított bővítés eredményeként 24 kiválóan felszerelt légkondicionált kényelmes apartmannal várja kedves vendégeit, melyek földszinti, első emeleti illetve második emeleti elhelyezkedésűek. Az első emeletig lift közlekedik. Az apartmanok kialakításakor fontos szempontak tartottuk, hogy megvalósítsuk egy három csillagos hotelszoba kényelmi színvonalát, kiegészítve a beépített, felszerelt konyhasarok által kínált praktikummal. A két, három, és négy személyes apartmanokban zuhanyzós fürdőszoba, TV, telefon, internet csatlakozási lehetőség, a konyhasarokban elektromos főzőlapok, hűtőszekrény, mikrosütő található. Az egyedi bükkfa bútorzat, valamint az ortopédikus ágybetétek hivatottak teljessé tenni a pihenést. A házban lávaköves, gőzgenerátorral kiegészített finn szauna, valamint infraszauna és drinkbár működik. Apartmanjaink hideg és meleg ételeket tartalmazó svédasztalos reggelivel is foglalhatók. Kamerákkal megfigyelt zárt parkolónk 15 gépkocsi befogadására alkalmas.

Hét Vezér Aparmanhotel Komárom

Utcakép

Térkép