Free CSS Templates


Euro Panzió‎

Megosztás a Facebookon



Ön, aki valószínűleg már az utóbbi egy órát is a számítógép előtt töltötte azzal, hogy internetes keresőoldalak és szállásportálok útvesztőjén vergődik keresztül, hotelek és panziók weboldalait böngészi, fotókat nézeget és véleményeket olvas, végre fellélegezhet, mert néhány percen belül nem lesz más dolga, mint számolgatni az érkezésig hátralevő napokat! Akár kikapcsolódni, akár dolgozni jön Debrecenbe, panziónk a programok és teendők között a nyugalom szigeteként fog szolgálni, ahol zavartalanul pihenheti ki az aznapi városnézést vagy konferenciát, reggel pedig kipihenten és egy kiadós reggelivel feltankolva vághat neki aznapi teendőinek. Miután megérkezett hozzánk, és valamelyik mosolygós munkatársam fogadta Önt, perceken belül gondtalanul pihenhet a választott szoba kényelmes ágyában. Autója miatt sem kell aggódnia, hiszen az zárt udvarunkon, teljes biztonságban fogja várni Önt másnap reggel, de az is elképzelhető, hogy az itt töltött nap(ok) alatt ki sem áll majd vele, hiszen mivel apanzió Debrecen szívében található, minden csak egy karnyújtásnyira van. Gyermekei imádni fogják a kerthelyiségben található játszóteret, nem egyszer alakult már ki spontán családi ping-pong vagy tollaslabda bajnokság a panzió történelmében. Persze Ön sem fog unatkozni, a felnőttek kikapcsolódásáról a két kerti filagória, és a bográcsozóhely gondoskodik. Kellene egy születésnapi torta, vagy az esti koncertek érdeklik? Mindkettőben segítettünk már Vendégeinknek, és örömmel tettük. Legyen szó asztalfoglalásról, taxiról vagy épp egy autószervíz kereséséről, szívesen segítünk Önnek is amiben csak tehetjük! Hogy Önnek mit kell tennie? Ha bizonytalan, vagy bármilyen kérdése volna, ne habozzon, hívjon bennünket vagy írjon nekünk bátran, mi már nagyon várjuk, hogy beszélhessünk Önnel! Üdvözlettel: Balló Béláné Vendégeinknek lehetősége nyílik egész napos belépőjegy váltására az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe, 2.800 forintos áron! (a helyszínen ugyanez a belépő 4.400 forintért kapható) A remek konyhájával és barátságos áraival méltán elismertté vált étterem, a Joyce’s Irish Pub 10% kedvezménnyel várja az Euro Panzió Vendégeit! (és mindössze 5-8 perc sétatávolságra található)

Euro Panzió‎ Debrecen

Utcakép

Térkép